Cégünk Budapesten ülésezik, de ország szerte, valamint külföldön is vállalunk esküvőszervezést. Helyszíni listánkon található helyekre már biztosan rajtunk keresztül is foglalhattok, és szervezhetjük az eseményt, de igény esetén bármilyen már kiválasztott helyszínre is vállalunk szervezést.

Cégünk azért is jött létre, mert mindannyian a rendezvények és az esküvők világában nőttünk fel, egyetemi végzettségünk is efelé irányul, valamint hatalmas örömet lelünk abban, hogy mindenkinek megszervezhessük a tökéletes Nagy Napot, amit megérdemel.

Kenyres Blanka

PROJEKTVEZETŐ ÉS ESKÜVŐSZERVEZŐ

Számomra az egyik legfontosabb alappillér az életben, a család! Mindig is olyan területen tudtam elképzelni magam, ahol valamilyen formában, de megjelenik a család fogalma. Már egész kicsi korban elkezdett érdekelni az esküvők világa, és folyamatosan több és több kreatív ötlet jutott eszembe, hogyan is lehetne megvalósítani egy esküvőt. Egyetemi tanulmányaim is a rendezvényszervezésre irányulnak, illetve külön esküvőszervező oklevéllel is rendelkezem. Ezeknek fényében elmondhatom, hogy ezért érzem maximálisan magamévá ezt a szakmát, mert sikerült ötvözni azt, ami elengedhetetlen számomra, illetve azt, ami szakmailag érdekel. Hagyd, hogy levegyük a terhet a válladról, és megszervezzük azt a bizonyos Nagy Napot számodra, amelyről kicsi korodban még álmodni sem mertél!

blanka.kenyeres@eyyyentertainment.hu

Dankovics Koppány

ügyvezető és rendezvényszervező

Én azért is kezdtem bele az esküvő szervezésbe, mert rendkívül izgalmas ágazat számomra a rendezvények területén. Szeretem látni az emberek arcán, azt az örömöt, amit egy adott rendezvény kínálni tud neki és hol, ha nem a saját esküvőjén a legboldogabb az ember. Szeretem a kihívásokat és ezért is örülök, hogy minden pár más és más feladatokkal lát el, hogy a végén együtt építsük fel azt a varázslatos rendezvényt, ami végig kísér mindenkit az egész életén. Remélem megvalósíthatjuk együtt az álmaitok és nemsokára találkozunk.

dankovics.koppany@eyyyentertainment.hu